
Most már nem sok minden tart vissza az indulástól. Hat-nyolc hét múlva Gibraltáron kellene lennünk. Igyekeztünk egy hónapra bevásárolni, és mindennek biztonságos helyet találni. Egyre több tárolóhelyet fedezünk fel a hajón, ahogy pakolunk.
Most épp a két szélső napelemet szerelik fel a hajóra. Emiatt a szárazföldhöz vagyunk kötve. Ennek örömére a légkondit is be lehetett kapcsolni, így nem olvadunk el teljesen. Itt a part közelében 30 C körül van a hőmérséklet, ma szerencsére ragyogó a napsütés is van. És feltámadt a délutáni szél. Ideális mosáshoz, teregetéshez 🙂 Megérkezett a nyár!
Holnap elviszi Niko az árnyékolókat, hogy rávarrja a hajlékony napelemeket rögzítő tépőzárakat. Így kényelmesebb lesz szállítani a napelemeket, mint a hajó belsejében.
Az indulással kapcsolatban az már biztos, hogy nem Görögországba megyünk. Egy ismerősünket (aki szintén itt töltötte a karantént, és március óta a hajóján van) a napokban fordítottak vissza onnan. Hajók számára még nincsenek nyitva a határok. Nem voltak túl barátságosak a hatóságok, mert 2 napnyi megállás nélküli hajózás után nem engedték pihenni sem. Éjfélkor gyakorlatilag kitoloncolták. Felszólították, hogy húzza fel a horgonyt, és hagyja el a görög felségvizeket. Másnap délutánra átért Olaszországa és végre pihenhetett. A tervek szerint hamarosan találkozunk.
Most a híreket nézve megszorításokra számítunk. Folyamatosan nő a megbetegedések száma Horvátországban, a nyaralók alig tartják be az egészségügyi ajánlásokat.
június 25.
Ma már élveztük a 4 napelem adta energiát!
Délután kicsit lehűtöttük magunkat a tengerben, amikor már nem égetett a nap. A lányok egyre bátrabbak és ügyesebbek a vízben.
Niko végül holnap délután 1 órara ígérte a varrás befejezését. Lehet, hogy csak szombaton indulunk. Egyelőre teljes szélcsendet ír az előrejelzés…