
Április elsején kihajóztunk a kikötőből, lejárt a kikötőhely bérletünk, amit nem hosszabbítottunk meg, mert az volt a tervünk, hogy elindulunk a Földközi tengeren Gibraltár irányába.
Először még Olaszországot is célba vettük, aztán ahogy változtak a hírek a járvánnyal kapcsolatban, már Málta lett az elsődleges cél, később Görögország felé kerültünk volna, aztán minden határ, és kikötő lezárult előttünk.
Horvátországban lakhely elhagyási tilalmat rendeltek el, ami egy hajóra nézve nehezen értelmezhető. A rendőrségen egy kedves hölgytől sok segítséget kaptunk ebben a témában.
Most a kikötőtől 100 méterre horgonyzunk egy nagyon védett öbölben Sukosanban.
Ha valamelyik szakembernek dolgoznia kell a hajón, kikötünk 2 órára a benzinkút mellé. Ma így történt meg a motorban az olajcsere, odapróbálta a meglévő árnyékolóhoz a szélfogó anyagokat a Niko, méricskélt, és Ratko felszerelte a fürdőlétrát, illetve felmérte az következő feladatokat, amikre ajánlatot kértünk ( mentősziget tartó, monitor tartó, zászlótartó szemek…stb.)
A tanulás hasonlóképpen folyik, mint eddig is, illetve sokkal könnyebb, mert mióta utoljára eljöttünk Horvátországba, azóta mindenki otthon tanul, nem csak mi. Sokkal több segítséget és visszacsatolást kapunk így! Vannak online órák hetente többször is.
A vásárlás nehézkes, mert mindent fertőtlenítünk, illetve karanténba helyezünk, mielőtt a hajóra kerülne. Kesztyű, maszk… sokáig nem is lehetett kapni maszkot, kézfertőtlenítőt és gumikesztyű is ritkán akadt.
Most már korlátozzák a boltokba belépők számát is, kint állnak a sorok az üzletek előtt.
Majdnem minden nap kimegyünk a kikötőbe dingivel. Domi ilyenkor elintéz valamiket a recepción, a helyi hajósboltban, és a szokásos sétáit is elvégzi.
Mi roller- és bicikliversenyt tartunk, fogócskázunk, sétálunk, frizbizünk, és természeti megfigyeléseket végzünk a tengerben, a nyíló tavaszi növények közt. A jégmadár az egyik különlegessége a kikötőnek, a mólók alatt és a hullámtörő kőgát repedéseiben laknak ezek a csodaszép madarak.
Most nyílik a lilaakác, és fújja a szél az édes illatát a levegőben.
Sokat beszélünk internetes videohíváson keresztül rokonokkal, barátokkal.