2020. július 1. – július 4.
Otrantoból délelőtt indultunk tovább. Délután már Santa Maria de Leuca-ban voltunk. Itt megálltunk tankolni, és megkerestük volt sukosani szomszédunk Martin (és kutyája: Zokni) hajóját a kikötőben. A hőségre, és a hosszú menetekre való tekintettel a kikötő előtti öbölben megálltunk, hogy legyen lehetőség kicsit lehűlni, és megmozgatni magunkat. Kristálytiszta volt a tenger, nagyot úsztunk a gyerekekkel, de csak óvatosan, a hajó közelében, mert nagy volt a forgalom a horgonyzó hajók között is. A szomszédos kétárbócoson a radar helyén egy kerti törpe állt, és kémlelte a tengert… Nagyon jót tett a mozgás, így felfrissülve vágtunk neki a következő éjszakai menetnek. Másnap késő estig jó iramban haladtunk. A tenger nagyon nyugodt volt, mi pedig fáradtak, így a part mellett, ahol a térképen láttuk, hogy néhány hajó már horgonyoz, kerestünk helyet magunknak. Reggel kipihenten ébredtünk. Eredetileg szerettünk volna kimenni a partra, hogy legyen egy kis uszás, mozgás a gyerekeknek, de világosban már nem tűnt annyira vonzónak a strand, így inkább elindultunk. Szerettünk volna mielőbb Siracusába érni.
Miután elhagytuk a csizmát, és már csak halványan látszódtak mögöttünk a partok, lassan kirajzolódott előttünk az Etna a naplemente fényeiben. Pazar látvány volt.
A hullámok ekkor kezdtek kellemetlen irányból érkezni, illetve egyszerre több irányból is (talán a Messinai-szoros hatása), és dobálták a hajót. A szél is egyre erősödött. Elgondolkodtunk, hogy szeretnénk-e egész éjjel viharos szélben és ezekben a hullámokban hánykolódni. Tulajdonképpen nem muszáj Siracusa felé mennünk, választhatunk más útirányt is.
A Messinai-szoros felé fordultunk. Telt az idő, de sem a szél, sem a hullámok nem csökkentek. A gyerekek lefektették magukat. Mire le tudtunk menni hozzájuk, már aludtak. A hullámok kisebbek lettek valamivel a part közelében. A szél viszont időnként 30 csomó fölé ment! Közben korom sötét lett, és az idő is lehűlt (hosszú ruhába és pulóverbe öltöztünk), már este tíz óra felé járhattunk.
A Messinai-szoros keskeny tengerszoros, Szicília szigetének keleti vége és a Calabriai-félsziget (csizma orra) déli csücske között. A Tirrén-tengert köti össze a Jón-tengerrel. A legkisebb távolság a sziget és a félsziget között 3 km, Messina városánál már 5 km. A változékony széllökések a szorosban közlekedő hajókat erősen próbára teszik, melyekre a két tenger ellentétes árapályából adódó áramlatok és örvények is veszélyt jelenthetnek.
Ez a jelenség a görög mitológiában is megjelenik. Homérosz az Odüsszeiában írta meg a szorost őrző két szörny, Scylla és Charybdis történetét. A calabriai parton ugatva üvöltő Scylla egykor gyönyörű tengeri nimfa volt, akibe Glaukos tengeristen beleszeretett, de ő nem viszonozta érzéseit. Az isten tanácsot kért Kirkétől, a boszorkánytól, aki mivel szerelmes volt Glaukosba, féltékenységében megmérgezte a tengert, ahol Scylla fürödni szokott, így amikor a nimfa belemerült a vízbe, ágyékából hat rettentő kutyafej nőtt ki, mindegyikben három szörnyű fogsorral, és hosszan kígyózó polipszerű karokkal, melyekkel elragadta a hajósokat. Charybdis a vele szemközti partokat tartotta rettegésben: ő is nimfa volt egykor, akit Zeusz bosszúból, mert megette Héraklész néhány marháját, szörnnyé változtatott. Olyan örvény lett, amely naponta háromszor szívja be, és zúdítja ki a vizet. Nem lehetett úgy átkelni a Messinai-szoroson, hogy valamelyik szörny ne veszélyeztette volna a hajósok életét.
Ahogy haladtunk felfelé, egyre nagyobb lett a hajóforgalom. Főleg Messina és Villa San Giovanni között közlekedtek ijesztően, és roppant gyorsan a nagy (80 méter hosszú) hajók. Attól kicsit megijedtem, hogy az egyik ilyen „kompot” a radar, térkép ellentétes irányba haladónak mutatta, mint ahogy valójában közlekedett. Azt hittem, hogy már mögöttünk van, amikor váratlanul megjelent mellettünk egy hatalmas hajó kivilágítva…
A szoros végéhez közeledve, csökkent a szél és a hullámok, az áramlatok viszont felerősödtek, nekünk kedvező irányba. Domi előzetesen tanulmányozta a szoros árapálytáblázatát. Az áramlat bizonyos napszakokban akár a hat csomót is meghaladhatja, ami annyi, mint a hajónk átlagos sebessége. Ha épp szembe ennyi, az a mi esetünkben nehézséget jelenthet a haladásban. A szoros végét hajnali 4–5 között érhettük el, már viszonylag világosban.
Ahol találkoztak az áramlatok, úgy nézett ki, mintha forrna a víz felszíne. Sikeresen kereszteztük a kompok útvonalát, és átjutottunk Szicília oldalára. Messinát már a hajnal első fényeiben láttuk, egész más világnak tűnt, mint a „szárazföld”. Közben kirajzolódott a szoros két oldalán sok-sok kis fekete pötty is, amik kisebb-nagyobb halászhajók, csónakok voltak. Az ég befelhősödött kicsit, de szép idő ígérkezett erre a napra is.