Április 17-én gyönyörű, tiszta reggel volt. Korán keltünk, hogy ne kelljen sokat sorban állni a gyógyszertár mellett, ahol az antigéntesztet végzik. Egész jól sikerült, pedig nem erőssége a családnak, hogy közösen időre oda érjünk valahová. Azért kicsit kellett várni, és a gyerekek unták is egy idő után, de kihasználtuk az időt: és beszélhettek rég nem látott otthoni barátokkal telefonon. Már nem izgultak annyira, mert korábban sem hosszú pálcával nyertek mintát tőlük, elég volt egy orrfújás is, amiért nagyon hálásak voltak. Fél óra séta, amíg elkészülnek a papírok. Búcsú a szigeten élő jó barátoktól. Megvannak a papírok, még beugrunk a megtöltött gázpalackért és robogunk vissza a hajóra. Felhúzzuk a horgonyt és búcsút intünk a Las Palmasban megismert szerb ismerősöknek; ők az idény végén visszavitorláznak a Földközi-tengerre.
Az első egy óra mindig némi feszültségben telik: mindent elintéztünk-e, meddig lesz még internet, addig még gyorsan elküldeni a fontos leveleket, üzeneteket. Még egyszer ránézni az időjárás előrejelzésre, és a pontos útvonalat beírni a gépbe. Amint lehet vitorlát bontani, hogy ne fogyjon az üzemanyag. Mire visszanéztünk, már egész kis ponttá zsugorodott Marigot.
Két-három órával később már kifújjuk a levegőt, és kezdi elfújni a szél a feszültséget, lassan visszatér az a békés, semmihez sem hasonlítható érzés, amikor újra vitorlát bontunk és a csak a tenger van körülöttünk. Csend van, csak a szél és a víz zúgása hallatszik. Új helyek felé vitorlázunk.
A gyerekek is előmerészkednek a barlangjukból, beszélgetünk az útról, milyen hosszú lesz, hány nap után fogunk szárazföldet látni? A Dominikai Köztársasághoz közeledve olyan jó szelünk van, hogy végig nézzük a készleteinket, és úgy döntünk, hogy nem állunk meg, megyünk tovább a Bahamák irányába. Azt gondoljuk jó döntés volt, mert egy nagyon kényelmes és örömteli vitorlázás következett.
Április 22. Tegnap este behajóztunk Turk’s and Caicos területére. Úgy éreztük négy nap folyamatos hajózás után jólesne egy kis pihenő, kinéztünk egy védett öblöt. Most tapasztaltam meg először, milyen a hajó orrában állni és figyelni, nehogy nekimenjünk egy korallfejnek. Elég fárasztó, pedig csak egy órát kellett kapaszkodnom a hullámzásban. És még 50-es napkrémmel bekenve is égett a bőröm utána. Az öböl álomszép, csodálatos kék színek és egyenes hófehér homokos tengerpart, mögötte zöld növényzet látványa fogadott a lemenő nap fényében. Teljesen kihalt volt, mi voltunk az egyetlen hajó horgonyon. A parton egy motoros hajóroncs volt, ki tudja, mióta, egy vihar sodorhatta oda. Korán lefeküdtünk aludni. Reggel hangos madárvijjogásra ébredtünk. Több szász madár röpködött a víz felett, és vadásztak, veszekedtek… izgalmas látvány volt. Reggel is gyönyörű volt a fehér homokos partú kis sziget. Egyet csobbantunk, és már fel is szedtük a horgonyt, indultunk Long Island felé.
Tegnap reménykedtünk, hogy látunk bálnát, mert a hosszúszárnyú bálnák itt szülik meg és táplálják az első hónapokban a borjaikat. Januártól március-áprilisig vannak itt, utána felúsznak északra a már megerősödött kicsinyeikkel. De nem volt szerencsénk, valószínűleg lekéstünk róluk.
Most 7 csomóval vitorlázunk remek 18 csomós oldalszélben 118 fokon. Semmit nem lehet csinálni lent, mert minden borul, de pár óra múlva fordulunk, akkor majd hátszelünk lesz és rendet lehet rakni.
Április 23. Éjjel megerősödött a szél és nagyobbak lettek a hullámok is. Kicsit a szél iránya is megváltozott, és volt egy óra, amikor felhők jelentek meg körülöttünk kissé fenyegetően, vihart rejtve magukban, de szerencsére eltávolodtak és szertefoszlottak, ismét kitisztult az idő. A hold szinte nappali világosságot adott majdnem egész éjszaka. Az árbóc fölött volt, amikor besötétedett, és onnan tért szép lassan nyugovóra vöröses narancsszínt öltve magára. Nem volt olyan kényelmes az út, mint előtte egész nap. De aztán a szél is úgy fordult, meg beértünk egy másik sziget „takarásába”, a nagy hullámok így szelídebbé váltak és most sokkal gyorsabban is haladunk a szél erejéhez képest. Kevésbé ránganak a vitorlák a hullámokon való fel-le szánkázás miatt. Az ilyen vitorlázó időt szeretjük.
Hajnalban megírtunk és elküldtünk egy csomó levelet Domival 3-4 között. Meg történeteket, képeket készítettünk az Instagramra és a Facebookra.
Április 24-én délután érkeztünk George Town-hoz, szombat volt. A hivatalok zárva, a repülőtér az egyetlen hely, ahol be lehet jelentkezni hétvégén. Domi taxival elment a reptérre. Miután az utolsó gép utolsó utasa is elment és kiürült a repülőtér, elkezdtek Domival és a beléptetésünkkel foglalkozni. A hajón közben besötétedett, telefonunk, internetünk nem volt, semmit nem tudtunk róla. Már négy órája elindult, kezdtek rémképek gyötörni: leütötték, kirabolták… én meg itt maradtam a gyerekekkel egyedül, csónak nélkül, egy idegen országban.
Végül megérkezett este fél 8 körül, szegény teljesen kimerült a sok viszontagság után. Nem működött egyik bankkártya sem, internet sem volt, csak hétfőn nyitnak a boltok, ahol lehet SIM kártyát vásárolni. Végül a határőrség wifi-jét használhatta. Rengeteg nyomtatványt kellett kitölteni. Nem volt jó a covid-teszt, 7 napos és nem 5. Szabály szerint 5 napnál nem lehet régebbi. Mi az indulás előtt közvetlenül megcsináltattuk. Az út meg 7 nap volt idáig. Azt mondták, menjünk vissza és csináltassunk újat, majd jöjjünk vissza megint. Nehezen, de sikerült megértetni velük, hogy ez nem segítene… A határőrség helyi vezetője néhány telefon után elintézte, hogy az egészségügyi hatóság végül mégis megadja az engedélyt. Végre hivatalosan is beléptünk a Bahamákra mi és a Teatime is!
Április 29. Ahogy kifelé hajóztunk a lagúnából és végig a hajó orrában állva figyeltem a tengert, nehogy nekimenjünk a korall fejeknek vagy zátonynak, a kristálytiszta vízben – itt gin tisztának mondják –, 5 percenként egy hatalmas tengericsillag felett úsztunk el. Izgalmas volt a 2.6 m-es merülésünkkel, időnként 2.1 m volt a mélység, de dagály volt éppen, így nem ült fel a hajó. Domi közben vezetett, és egyszerre 3 térképet is nézett, meg hallgatta, mit mesélek a hajó orrából a rádión.
Az egyik első jó élményem a Bahamákon a kék felhők voltak túl a víz valószínűtlen kékségén. Szóval ezek a világoskékek visszaverődnek, és világoskékek lesznek a felhők. Pont, ahogy az oviban rajzoltam gyerekként. Csak fogalmam sem volt róla, hogy ilyen a valóságban is létezik. Most már tudom.
Az új horgonyzóhelyünk kicsit hullámos, de nem vészes. Miután elpakoltuk a köteleket, beültünk a csónakba körülnézni a környéken. Elbociztunk a partra egy helyes strandra, kókuszdió pálma és sütögető hely is volt. A part közelében egy ráját is felfedezett Domi.
A White cay-nél láttunk disznókat, kakas, tyúk és kiscsibe is volt. Meg pici malacok, nagyon édesek voltak. A gyerekek rettenetesen féltek, hogy harapnak, de valószínűleg csak ennivalóra számítottak tőlünk, nem bántottak. A csónakban ültünk, nagy veszély nem volt.
Rudder Cut Cay-nél vagyunk második napja. Gyönyörű kókuszpálmás strandokat találtunk itt. Ma van május 2. Anyák napja, szépet festettek a gyerekek! Minden este fél nyolckor, naplementekor megszólalnak a kürtök. még nem tudjuk mi az oka, lehet, hogy egész egyszerűen csak a napot búcsúztatják a hajósok. Domi utána olvasott: ezen a környékén szokás, hogy amint lebukik a nap, megfújják a kagyló kürtöt.
Ma délután megint snorkeleztünk a kis barlangnál. Reggel pedig nagy kókuszdió vadászat volt a program, ami egészen délig tartott. Akkor jött át egy német pár a Flora nevű hajóról köszönni. Ők egy évvel korábban indultak, mint mi, és ez a második évük itt.
A csillagok csodálatosak esténként. Itt nincs semmi zavaró fényszennyezés, szinte a tejutat is látni a vízben tükröződni. Ott pislákol az esthajnalcsillag és az északi sarkcsillag is a helyén.
Ma kint a szigetek keleti oldalán hajóztunk, nagyon kellemetlen hullámzás volt, és ugye csak az orrvitorlát tudjuk használni, a nagyvitorla elszakadt, így nehezebb hajózni. Tengeri betegek voltunk mindketten Domival, ezért az eredetileg tervezett horgonyzóhely előtt megpróbáltunk bemenni a lagúnán belülre, hátha ott jobb az idő. De itt meg őrült nagy áramlás volt és rendkívül sekély víz, úgyhogy végül egy óra küzdés után visszafordultunk, és a háborgó óceánon folytattuk az utunkat, amíg egy számunkra is könnyebben megközelíthető helyhez érkeztünk.
A következő éjszakát egy város előtt töltöttük horgonyon, másnap a belső oldalon hajóztunk tovább észak felé. Itt sokkal kisebb volt a hullámzás. Most Staniel Cay-ben vagyunk. Itt is disznókat tartanak a parton, időnként kimegyünk megnézni őket.
Három napja vagyunk itt, a korábbiakhoz képest sok cápa és rája úszkál. Nagy motoros jachtok vannak körülöttünk, meg vitorlások is. Délután lehet, hogy megyünk cápát simogatni a kikötőbe. Holnaptól viharos idő lesz, valószínűleg itt maradunk, amíg el nem csendesedik, mert zivatarok villámlás és erős szél is várható. A következő éjszakázó hely pedig valószínűleg már fizetős, meg nagy áramlás van, szóval teljesen új, ismeretlen terep lesz számunkra. Tegnap bementünk a települést megnézni. Egy nagy átjátszó torony tövébe épült. Néhány házból áll, kiadó szobák, illetve szállodák vannak, és egy repülőtér is van a közelben. De csak kis gépeket láttunk errefelé meg hidroplánokat. A kertekben sok tyúk, kakas, kiscsibe, cicák, kutyák voltak a gyerekek nagy örömére. Meg banán és papaya fák.