Francia Polinézia szigetei

Francia Poinézia a Dél-csendes óceánon egy nagyjából Európa méretű terület. Százharminc szigetet foglal magába az öt szigetcsoport: Marquesas, Tuamotu, Gambier, Ausztrál-szigetek és a Társaság-szigetek. Ez utóbbihoz tartozik: Tahiti, Moorea, Raietea, Tahaa, Huahine, Maupiti és Bora Bora. Talán ez utóbbi a leginkább turistákra összpontosító sziget az összes közül. Szinte minden ismert szállodalánc képviselteti itt magát. Ennek ellenére azért meg lehet találni a helyi sajátosságokat a turista látványosságokon kívül is.

Bora Bora

A szigetek vulkanikus tevékenységek következményeként alakultak ki. Bora Bora legmagasabb pontja alig 700 méter feletti, szép lassan süllyed le a hegy, és az atoll körben kezd kiemelkedni. Sok sziget alakult ki így a korallzátony mentén, amely körülöleli Bora Borát. Ezek nagy része lakott és az egyik ilyenre épült a repülőtér is. A szállodák nagy része is a külső szigeteken helyezkedik el, így a legtöbből gyönyörű kilátás nyílik a középen magasodó, jellegzetes hegyre.

A fősziget és a korallzátony közötti lagúna nagyon széles, sokkal szélesebb, mint a környező szigeteké. A változó mélység miatt a kék rengeteg árnyalata színezi. A víz kristálytiszta, rengeteg hal van benne, cápák, ráják, teknősök és vízi madarak tarkítják az élővilágot. A ciguatera mérgezés sem jellemző itt, a helyiek a lagúnában fogott halat is megeszik, a mi kedvencünk az ízletes trevally volt.

2022. márciusában érkeztünk Francia Polinéziába, Nuku Hivára. Májusban indultunk tovább a Marquesas szigetekről a Tuamotu szigetek felé, ahol egyetlen atollt látogattunk csak meg, Rangiroát, de szeretnénk visszamenni, hogy többet lássunk belőle. Gyönyörű korallzátonyok vannak ott is, és sok-sok éve, amikor Domival kettesben Francia Polinéziában jártunk, pont a Tuamotu-szigetekre nem jutottunk el. Szóval Tahitire vitorláztunk tovább, aztán Moorea, Raietea és Tahaa következett. Végül júniusban érkeztünk meg Bora Borára.

Egész jól megismertük a szigetet és környékét. Ahogy telt az idő, egyre több ismerősünk és barátunk lett a szigetlakók között. Például Hermann a szigeten ismert szigonypuskás halvadász, aki a Bora Bora rádiónál dolgozik. Domi ki is próbálta vele a halfogást a lagúna bejáratánál. De lettek „szárazföldi” – és hajós ismerőseink, szülők és gyerekek a kikötő környékéről és az iskolából.  

A Bora Bora Yacht Club előtt gyakran állt a hajónk, főleg hétköznapokon, amikor iskolába mentek a gyerekek. Az iskolabusz itt vette fel őket az étterem előtt, és ide hozta vissza. Pár évvel ezelőtt az étterem előtti bóják még a Yacht Clubhoz tartoztak, mára már csak a neve Yacht Club, és étteremként működik, a bóják függetlenek tőle. A hajósokhoz annyi köze van a helynek, amely 50 éves, hogy csónakkal ki lehet kötni a mólónál, ami egybe épült az étterem teraszával; illetve az étteremen keresztül lehet kijutni az utcára, ahonnan félóra séta Vaitape, a sziget központi települése.

Vaitapeba érkezik a gyorshajó a repülőtérről, illetve a komp Tahitiből és más szigetekről. Itt van a városháza, a rendőrség, a gyógyszertár, a piac és egy óriási közösségi tér. Az óvoda, az általános iskola, és az egészségügyi központ a város szélén található.

Az idevalósiak többnyire nagyon kedvesek. Többször kaptunk ajándékba gyümölcsöt az étterem dolgozóitól, akikkel rendszeresen találkoztunk, beszélgettünk.

Élet a szigeten

Az egyik szomszéd anyuka, akivel együtt szoktuk várni az iskolabuszt reggelente, hívott, hogy nézzem meg a házát. Büszkén mutatta körbe az otthonát. Érdekes volt látni, hogy ők mennyire „kint” élnek, és nem a házon belül. A konyha általában a ház mellett van, mint egy fedett terasz. Itt tartják a háztartási nagy gépeket is, mint mosógép, hűtőszekrény, fagyasztó láda, de a többi konyhai eszköz is, mint a mikrohullámú sütő stb. mind itt van. Bent a házban a szobákban csak ágyak vannak, a ruháknak valami szekrény vagy állvány esetleg. A falak csupaszak, se kép, se könyvek, dísztárgyak nem voltak, polcok sem, amin tarthatták volna őket. Egyértelmű, hogy az életük nagy részét nem a házban töltik, hanem kint a természetben. A kertek gyönyörűen rendben vannak tartva, és a sok tarka virág, trópusi növény és a háttérben a kék lagúna díszíti a környezetet.

Ez a ház kicsit más volt, mint amiket általában láttunk az utcáról: ablaküveg volt az ablakokban, nem csak falemez az ablaknyíláson, amit feltámasztanak, ha fényt vagy levegőt szeretnének beengedni. Szép kőburkolatok borították a padlót, és volt egy óriási zuhanyzós fürdőszoba és mosdó/wc a házban is, nem csak a ház melletti külön épületben.

Trópusi gyümölcsök

Egyszer Domi bekopogott egy közeli házba, ahol látta, hogy vannak banán cserjék a kertben. Megkérdezte, hogy nem adnának-e el egy fürtöt neki. Így lett állandó gyümölcsforrásunk Bora Borán. Onnantól kezdve rendszeresen jártunk a kertbe gyümölcsöt venni.

Ahogy telt az idő, és mindig más érett, egyre több gyümölcsöt ismertünk meg: csillagalmát, pakai-t (fagylaltbab), nem is tudtuk mindnek a nevét megjegyezni, annyi minden termett náluk.

Néhány közülük: papaja, pomplemusz (grapefruit), kenyérgyümölcs, avokádó, egyszer manióka gyökeret is kaptunk ajándékba. Tőlük vettük a legfinomabb mangót, ebből készültek Domi születésnapjára és később karácsonyra a mangó lekvárok tahaa-i vaníliával és helyi lime-mal meg egy kis gyömbérrel.

Az iskolában

Itt augusztus közepén kezdődik a tanítás, a gyerekek két héttel később csatlakoztak, Boróka a Honu (teknős), Katalin pedig a A’ine (keleties szél) nevű osztályba került.

Itt más ritmusban járnak iskolába a gyerekek, mint otthon, több hosszabb szünet van évközben, de tovább is tart a tanítás. Az iskola területe a hegy lábánál helyezkedik el, egy zsákutca végén, nagyon barátságos, szép környezetben. Az ott dolgozók is rendkívül segítőkészek és kedvesek voltak.

A lányoknak eleinte szokatlan volt a sok gyerek, a nagy zsivaj, de persze jó volt kortársak között lenni, még ha nem is értettek mindent abból, amit mondtak nekik. A sok idegen szótól és újdonságtól elfáradtak délutánra, így a magyar oktatást szüneteltettük erre az időre. Természetesen voltak az iskolának olyan részei is, amelyeket élveztek: például amikor a helyi, tahitian nyelvet, polinéz táncokat tanították nekik, vagy helyi dalokat énekeltek…  Új barátaik is lettek az iskolában.

Arra nem volt lehetőség, hogy az iskolában külön megtanítsák nekik a francia nyelv alapjait, de azért ragadt rájuk valami. Néha a hajón játék közben már franciául beszélnek egymással. Ha van internet, most is gyakorolják a Duolingoval a nyelvet. Az iskola igazgatója nagyon kedves és segítőkész volt a kezdetektől, elintézte, hogy a gyerekek járhassanak az iskolabusszal. Enélkül sokkal nehezebb és fárasztóbb lett volna eljutni az iskolába. A csónakút után még legalább fél óra gyaloglás, mivel a horgonyzóhelyektől elég messze volt az iskola. Az utak szélén nincs járda, és reggelente nagy a forgalom, nem veszélytelen az út mellett sétálni az árokparton, pláne, ha az eső is esik.    

Folytatás

Elképesztő élmény volt fél éven keresztül ebben a csodában élni: a gyerekeknek iskolába járni, Dominak távolról dolgozni, úgy boltba menni a csónakkal, hogy útközben a rájákat számoltuk! Nagyon hálásak vagyunk érte, hogy bekapcsolódhattunk kicsit a helyi életritmusba, felfedezhettük a sziget rejtett szegleteit, és nap, mint nap ebben a gyönyörű környezetben lehettünk.  További részletek az itt töltött időről a folytatásban.