2021. 10.19.
Készülődés
Úgy volt, hogy kedden kora délután indulunk a kikötőből. Előtte még kihajóztunk San Blasra két napra, hogy találkozzunk a kona indiánokkal, és lássunk egy kicsit ebből a csodálatos szigetvilágból.
San Blas-on, amikor Domi a hajó alá úszott, látta, hogy lejött a festék a motor propelleréről, amit nemrég festettek. Amikor visszaértünk a kikötőbe, mondták, hogy visszafizetik a pénzt, de ez nem segített volna azon, hogy valahol ki kell még egyszer daruztatnunk a hajót, hogy kijavítsák a hibát…
Végül még a csatorna átkelés előtti nap kiemelték, letisztították, lefestették, és másnap kapott még egy utolsó réteget, aztán dél körül került vissza a vízre. Aznap délután indultunk. Emiatt még izgalmasabb és feszítettebb tempójú volt a készülődés a csatorna átkelésre.
Utolsó pillanatban tették vízre a hajót. Még egy óránk volt a kikötőben. Kitakarítottunk, előkészítettük a vendégek részére a szalont. A két plusz kötélkezelőnk fog itt aludni. Egy kedves ausztrál pár jött velünk Michell és Glenn, akiket a kikötőben ismertünk meg. Ők majd januárban tervezik a csatorna átkelést a katamaránjukkal.
Az indulás csúszott két órát, majd még egyet… A várakozás alatt a SeaLegasy1 legénysége is átjött hozzánk egy kis oktatásra. Két napig az ő hajójuk lesz a társhajónk. A hajó tulajdonosai Cristina Mittermeier és Paul Nicklen neves fényképészek és tengerbiológusok. Velük már a nyáron összebarátkoztunk és megbeszéltük, hogy október környékén együtt megyünk át a Csendes-óceánra. Domi mesélt, mi a kötélkezelők feladata a zsilipeknél, mire kell figyelni… kilencen voltunk, meg a gyerekek. Mandulás pogácsával és saját készítésű fagylalttal kínáltuk őket, nagy sikere volt mindkettőnek.
Utána következett a napelemek levédése, amit végül takarók odaragasztásával és lekötözésével oldottunk meg. Erre azért volt szükség, mert, ha a „monkey fist-et” dobják a hajóra, és véletlen eltalálja a napelemeket, eltörhetnek. Ezt a kis labdát kellett az ügynökségtől kapott kék kötélhez rögzíteni, hogy ki tudják húzni kötelet a partra a csatorna kötélkezelői.
Irány a Panama-csatorna
Fél ötkor elbúcsúztunk a Shelterbay kikötőtől, és sűrű integetések közepette kimentünk a kikötő előtti öbölbe a megbeszélt helyre, ahol lehorgonyoztunk. Itt vártuk meg a csatorna hatóság emberét (canal advisor) és a további utasításokat, mikor hová, milyen sebességgel kell mennünk.
Közben szépen lement a nap, feljött a telihold, és fél hét körül megérkezett a mi emberünk: Iván. Megvártuk, amíg a mellettünk horgonyzó társhajónkra is megérkezik a csatorna embere. Lassan elindultunk a csatorna felé. Végtelenül lassan (egy csomóval mehettünk), annyira, hogy közben megfőztem a vacsorát, megettük, és még fagyit is volt idő enni. A csatorna bejárata előtt nem sokkal összekötöttük a két hajót. Meg kellett várnunk, amíg a nagy teherhajó beúszik előttünk a zsilipbe, utána mehettünk mi. Általában két vagy három kisebb hajó és egy nagy teherhajó van egyszerre egy kamrában. Miután mindkét hajót rögzítették a partnál, összesen négy ponton, lassan becsukódott mögöttünk a kamra ajtó. Viszlát Atlanti-óceán!!!
A háttérben a már jól ismert híd, amelyen oly sokszor mentünk át Colonba az elmúlt időszakban, hogy bevásároljunk, most színes fényekkel megvilágítva búcsúzott tőlünk. Hihetetlen érdekes és izgalmas volt az egész!
Nagyon örültem, hogy Domi már egyszer végig járta ezt az utat, (az első részt világosban). Ez adott egy biztonságot, sötétben nehezebb volt az egész.
Az első kamrában
Az első kötéldobásnál mindenki a fedélzeten volt, a gyerekeket az árbóc mögé állítottuk, hogy nehogy eltalálja őket valamelyik kötél. Annyira izgatottak voltak, még egy darabig figyelték az eseményeket a hajó tetejéről, aztán lassan nyugovóra tértek. A két hajó fedélzetén közben elfogyott a mandulás pogácsa is, amit közösen sütöttünk a gyerekekkel erre az alkalomra. Az eső időnként eleredt.
Három kamrán kellett keresztül mennünk. Az elsőben az előttünk lévő teherhajó valami miatt menetbe váltott, ezáltal olyan örvényeket keltett, ami miatt a mellettünk lévő hajót kénytelenek voltak a falnak vezetni, különben komolyabb baj is történhetett volna. A csatorna emberei nagyon dühösek voltak a teherhajó vezetőjére. Ijesztő volt, de mivel szándékosan történt, csak az odakészített nagy pufferük sérült meg kicsit.
A Gatun-tó
Több, mint három óra alatt, értünk fel a Gatun-tóra. A társhajónk éjszakázó helyét a tó túloldalán jelölték ki, éjjel kettőre értek oda. Mi szerencsésebbek voltunk, mert már éjfélkor alhattunk a kijelölt hatalmas bójához kötve. Előtte Ivántól elköszöntünk, a szolgálati hajó a bójánál vette fel.
Az éjszaka viszonylag békésen telt, amikor egy-egy hatalmas hajó elhaladt, nagy hullámokat keltett, de más nem történt. Másnap új vezetőt kaptunk, akit 6-7 között vártunk, a reggeli végére meg is érkezett. Azonnal indultunk az általa diktált sebességgel át a tavon. Eleinte borongós idő volt, de később nagy erőkkel megérkezett a nap.
Szép vöröses földű partok közt haladtunk, a sok zöldben. Néha várni kellett egy-egy különleges, (pl. veszélyes gázt szállító) rakományú óriás hajót elengedni, vagy csak félrehúzódni az útjából.
Gyönyörű madarakat láttunk útközben. Ebédre a saját fogású cero makrélát sütöttem meg finom párolt zöldségekkel és rizzsel. Desszert is volt, házi eper fagylalt. Kényelmesen befejeztük az ebédet, miközben lassan haladtunk az első zsilip felé oldalunkon társhajónkkal. Ismét összekötöttük a két hajót, és „beúsztunk” a kamrába, ahonnan most fokozatosan kiengedték a vizet.
Az utolsó szakasz
Ezúttal a harmadik, a hatalmas monstrum hajó mögöttünk állt. Épp, hogy befért a két betonfal közé, a part felett még ki is szélesedett. A kamra 110 láb széles, a hajó 106 láb széles volt, így 2-2 láb maradt a hajó széle és a kamra pereme között. Döbbenetes látvány volt. Ezen a szakaszon talán könnyebb dolguk volt a kötélkezelőknek, ahogy csökkent a vízszint, úgy kellett lassan engedni a köteleket, de azért valamelyest feszesen tartva.
A Csendes-óceán
Délután három és négy között az utolsó dupla vasalt kapu is feltárult előttünk, és megpillantottuk a Csendes-óceánt! Furcsa, kissé bizsergető érzés volt, hogy végre a Csendes-óceánon lehetünk. Nem volt különösebben szép látvány, hisz még a csatornarendszerben voltunk, de egy álmunk ebben a pillanatban megvalósult! Megérkeztünk a Csendes-óceánra! Elengedtük a két hajót összekötő köteleket, és elbúcsúztunk egy időre. Nagy élmény volt a csatornán keresztül hajózni!
Koccintottunk a megérkezés örömére, majd búcsút vettünk az Panama-csatorna irányító emberétől, aki a második szakaszon kísért bennünket. Az ipari zónából lassan kiérve elértük azt a horgonyzóhelyet, ahol vissza kellett adnunk a köteleket és a puffereket, amelyeket az átkelés idejére béreltünk. Ahogy innen tovább indultunk, már feltűntek Panama város látványos felhőkarcolói.
