Naplórészletek – Miamiból Panamába

2021. június 10. – Az indulás

Későn indultunk… Eredetileg egy hetet terveztünk Miamiban tölteni, hogy még a hurrikánok kialakulása előtt odaérjünk Panamába. Több, mint három hét lett belőle.

Ekkor egy ideje már gondolkoztunk a koronavírus elleni védőoltáson és végül elhatároztuk, hogy beadatjuk, ha van rá lehetőség. Így könnyebben tudunk belépni új országokba is és talán kisebb a kockázat, ha elkapnánk mégis a betegséget. Semmit nem veszítünk, ha megkérdezzük, hogy milyen feltételekkel kaphatunk oltást, nem amerikai állampolgárként, mennyibe kerül és mi a módja. Bementünk egy gyógyszertárba, ahol azt kérdezték, milyet szeretnénk, Pfizert, Modenát, stb.? Rögtön meg is kaptuk az első oltást (ingyenes volt), és három hét múlva a következőt. Így tolódott ki az indulás időpontja.

Közben persze folyamatosan figyeltük az időjárást és egyre jobban aggódtunk, mert már nagyon el kellett volna indulnunk, közeledett a hurrikános, esős időszak. Az Atlanti-óceánon és a Mexikói-öbölben is elkezdtek kialakulni ciklonok, volt olyan, amely már nevet is kapott… A második oltást egy nappal sem adták be korábban, hiába mondtuk, hogy utána nagyon rossz idő lesz hajózás szempontjából, sietnünk kellene, szigorúan vették a szabályokat.

Küzdelem a Golf-áramlattal

Ez volt a legnehezebb része az eddigi utunknak. De nem csak nekünk volt nehéz ez a szakasz, később Panamában más vitorlázókkal beszélgetve megtudtuk, hogy ez mindenkinek az egyik legnehezebb útja volt, függetlenül attól, hogy mikor tette meg. Rettenetesen elfáradtunk, olyan feszített tempót diktált a természet, hogy alig győztük. Folyamatosan figyelni kellett, nem igen volt lehetőség lazítani. Már rögtön indulás után lavírozni kellett a zátonyos, sekélyebb partközeli vizek és a szembe jövő 2-3 csomós Golf-áramlat közötti keskeny szakaszon. Itt láttuk a hetvenes években épült fémszerkezetű világítótornyokat, amelyek egészen Key West végéig elkísértek bennünket.          

Miami környékén egyetlen töltőállomást sem találtunk, ahol megfelelő mélység lett volna a mi hajónknak. Így muszáj volt megállnunk tankolni még Key West-en, ahol találtunk is egy benzinkutat, ahová dagálykor be tudtunk menni, megtöltöttük a tartályokat és indultunk is tovább.

Szerettünk volna megállni Dry Tortuga-nál, mert azt hallottuk, hogy gyönyörű, de rohanni kellett, nehogy a nyakunkba kapjunk egy hurrikánt. Kihívás volt megküzdeni a Golf-áramlattal és keresztülvágni rajta. A Mexikói-öbölben közben gyorsan fejlődött egy ciklon, és ez mindent oda vonzott, tehát az utunkba kerülő zivatarok mind abba az irányba haladtak. Így legalább kiszámítható volt, merre közlekednek és könnyebb volt kikerülni őket. Szlalomozni kellett köztük, néha hátulról támadtak és rendszerint tele villámokkal, amelyek éjjel elég félelmetes látványt nyújtottak. Nappal legalább nem láttuk őket. Nagyon sokat imádkoztunk útközben, hogy ne találja el a hajót egy sem. Imáink meghallgatásra találtak.

Delfinek

Az első napokban nem volt túl nagy szél, előfordult, hogy tükörsima vízen motoroztunk. Az egyik óriási delfincsapatot ekkor láttuk meg a hajó felé úszni, akik hosszan játszottak a hajó közelében. Óriási élmény volt őket nézni. Olyan volt, mint egy szabadtéri delfin bemutató.

Útközben Domi lábfeje megsérült. A folyamatos oldalra dőlés okozhatta, ahogy a kormánynál állt, ez megerőltette a korábban műtött ízületet. Három napig, folyamatosan borogattuk, kenegettük, de alig tudott ráállni. Ezalatt távirányítással vezette a hajót: szóbeli utasításokat adott, amelyeket igyekeztem végrehajtani.

A gyerekek átkelésekkor gyakran kint alszanak a szalonban az ággyá alakított asztalon. Itt mozog legkevésbé a hajó. Útközben sokat játszottak, rajzoltak és gyakran Boróka készítette a vacsorát kettőjüknek, ha épp nem tudtam lemenni, mert feladatom volt a kormányállásnál. Sötétedés után már nem nagyon világíthat lámpa a hajó belsejében sem, mert nehezíti a hajóvezető látását a sötétben, emiatt korán kellett lefeküdni a gyerekeknek. Délutánonként, ha épp nem volt vihar a közvetlen közelünkben, játszottunk valamit közösen, filmet néztünk, olvastunk vagy beszélgettünk.

Kajmán-szigetek és záróvizsga az iskolában

Miután megkerültük Kubát, június 15-én értük el a Kajmán-szigeteket, ahol két napra kaptunk megállási engedélyt, de partra nem léphettünk. Csak 14 nap karantén után lett volna rá lehetőség, de ez most nem fért bele az időnkbe. Tankolni és élelmiszert rendelni, venni viszont volt lehetőségünk. Egy számunkra kijelölt bójára kellett kötnünk, innen mehetett ki Domi a gumicsónakkal, hivatalos engedéllyel átvenni a megrendelt élelmiszert. Senkivel nem találkozott, csak távolról látta, hogy valaki leteszi a csomagokat a partra és elmegy. Furcsa volt, de érthető. Amint, lett egy kis Internetünk, kinyomtattuk a vizsga feladatokat a gyerekeknek, akik levizsgáztak az éves tananyagból. A tenger gyönyörű kék volt körülöttünk, és csodaszép korallok pompáztak alattunk a mélyben.

Viharok között

Végre megint volt friss élelmünk. Így könnyebb volt tovább indulni a biztos rossz időbe. A hullámok elég nagyok voltak, de az előrejelzés szerint, ha hamarabb indulunk, elkerülhetünk egy zivatarosabb, villámokkal tarkított zónát. Elindultunk, ami jó érzésekkel töltött el, mert már nagyon szerettünk volna megérkezni, de közben oldalról kaptuk a négy méteres hullámokat, és a zivatarok vonulása körülöttünk állandósult. Néha irányt kellett váltanunk, de ki tudtuk kerülni őket.

Sok teherhajóval találkoztunk útközben. Mással szerencsére nem, ezért is tettünk olyan nagy kerülőt Honduras és Nikaragua partjaitól távol, hogy véletlenül se találkozzunk össze kalózokkal. Arrafelé előfordulnak támadások, ezt igyekeztünk elkerülni.

Panama

13 napig tartott az út és végül, amikor már alig pár mérföldre voltunk a hullámtörő bejáratától, ismét viharok jelentek meg a radaron, az égen sötét felhők mindenfelé. Próbáltuk kitalálni, merre kerülhetjük ki őket, de amint elindultunk az egyik irányba, hamarosan összezártak a felhők, és nem lehetett kijutni. Csak átvágni lehetett volna, de még próbálkoztunk 1-2 órát több irányba is, sikertelenül. Végül az egész örvénylő légtömeg körül zárt bennünket. Pont felettünk nem esett, de körben mindenhol nagy szél, villámok és eső volt. A hullámok nagyok voltak és kellemetlenek, dobálták a hajót össze-vissza. Nem volt más választásunk, egyenesen átvágtunk a legrövidebb irányba a Panama-csatorna felé vezető hullámtörő irányába. A vihar közben csendesedett, viszonylag jól kiértünk ebből a vergődésből. Nagyon elfáradtunk.

Most már csak be kellett jelentkezni rádión a hullámtörő irányító állomásán, hogy engedélyt kérhessünk a bejutásra, de nem működött a VHF antennánk megfelelően, így nem hallottak minket a rádióban. Az óriási teherhajók 12 csomóval közlekedtek itt ki-be (a mi sebességünk legfeljebb 6-7 csomó). Ám egyszer csak észrevettünk egy 5-6 csomóval közlekedő „lassú” teherhajót, ami mögé beálltunk. Domi szólt nekik rádión (ilyen távolságban működött), hogy követnénk őket a rádió probléma miatt. A hullámtörő bejáratához érve elég közel voltunk a rádió is működött. Megkaptuk az engedélyt a behajtásra. Innen már csak fél óra volt a kikötő rögtön jobbra, hajóroncsok és zátonyok között, óvatosan mentünk. Lassan lement a nap.

A kikötőben kedvesen fogadtak bennünket. Másnap reggelre vártuk a koronavírus tesztelőt. Amíg a negatív teszt eredmény meg nem érkezett, a hajón kellett maradnunk. Ezután új kikötőhelyet kaptunk. A kikötő vezetője elvitte a gyerekeket fagylaltozni, ahogy érkezésünk estéjén ígérte nekik.

Follow us in social media