Las Palmas, kikötő

2020.09.24.

Hétfőn éjfélkor érkeztünk meg. Domi még délután felhívta a kikötőt, és azt mondták álljunk a fogadó épület mögé, ami egy nagy mentőhajó mögött van, rögtön balra, ha behajóztunk a bejáraton. Kikötöttünk, aztán hátrébb húztuk a hajót, ha befutna még valaki éjjel, elférjen előttünk. Nagyjából elpakoltunk, aztán nyugovóra tértünk. Reggel 7-8 körül már elindult az élet, jöttek, mentek a hajók körülöttünk, de a recepció csak 9-kor nyitott ki. Valami furcsa számítás alapján végül két napot fizettünk ki, mert a három nap duplája lett volna, mint két nap…(?) Ja, igen, itt előre kell fizetni, és éjféltől indult a 2 x 24 óránk. A víz és az áramhasználat is benne van az árban.

Szokatlan volt, hogy újra mediterrán kikötéssel rögzítjük a hajót. Utoljára Palermoban fordult elő. Körülöttünk sok koszos (itt mindig fújja a szél a homokot), kibelezett hajó van mindenfelé. A legtöbb hajón élnek is emberek. Mindenki dolgozik valamin, készül az atlanti átkelésre vagy más útra: napelem tartó szerkezetet épít, vagy széljelzőt szerel le az árbóc tetejéről, mert valamelyik része nem működik, vitorla átalakításra kér ajánlatot, a hajó belsejét építi át, és a kiszedett bútorlapok és használaton kívüli bőröndök a hajó tetején hevernek várva a jobb időket, mások a horgonyláncot festik újra a mólón.

Tegnap esett az eső, de nem sokat, csak sokszor keveset, mindent homok borít odafent. A ruha teregetéshez letöröltem, amit muszáj volt… Ma reggel voltak itt az egyik helyi cégtől felmérni a munkákat, amelyek miatt idejöttünk. Nagyon sokoldalú a cég, szakemberei jónak tűnnek.

Lassan egy éve volt, hogy fodrász vágta a hajam, és most már nagyon jót tenne szegény fejemnek. Domi haját én vágom, még otthon nagyon kedvesen, ügyesen tanítgatott Gitta a hajvágás alapjaira. Az első vágás előtt azért felhívtam , és kértem egy kis emlékeztetőt – ez még márciusban volt. Most már sokkal bátrabb vagyok. Néztem videókat, de a saját hajamat nem tudom levágni. Most gondolkozom, hogy egy helyi fodrászt felkeresek, bár kicsit félek a koronavírus miatt.

Jó lenne kicsit lazítani, de ezt az átkozott víz gondot meg kell oldani! Folyton víz van a hajó aljában. Most szisztematikusan vizsgáljuk át az egész rendszert (nem először): négy lehetséges ok már felmerült, és vannak megoldás ötletek is!

2020.09.26.

Reggel borús, szinte hűvös idő volt, de csak délig tartott a szomorkás hangulat, most hét ágra süt a nap. Leolvasztottuk a fagyasztót, kimostuk a hűtőt, frissítjük a tárolási térképet (mit hol találni). Estére várjuk az élelmiszer rendelés kiszállítását. A gyerekek aranyosan játszanak a tündéres legókkal a hátsó fedélzet árnyékos részén.

Follow us in social media