A munkák nagy részét sikerült befejezni a hajón. Majd még kell ezt-azt javítani, de így már el lehetne indulni, csupán a hajó kiemelése van hátra, hogy a kormányszerkezetet ellenőrizze a gyár a korábbi hiba miatt.
Szeptember 8-án, kedden kora reggel indultunk La Linea-ból. A kikötőben Mandy és Alex búcsúztattak minket, akikkel sok időt töltöttünk az elmúlt napokban. Velünk szemközt állt a hajójuk a kikötőben, és ők is rengeteget dolgoztak ezekben a napokban. Sokat beszélgettünk, segítettünk egymásnak, időnként pedig leültünk megbeszélni az épp előttünk álló feladatokat délutáni tea vagy esti pohár bor mellett.
Algecirasba, a Gibraltári-szoros túlsó felébe igyekeztünk ezen a szeptemberi reggelen az Isla Verde hajógyári szárazdokkhoz, hogy kiemeljék a hajót. Nem kellett sokat várnunk a Jeanneau gyár emberére, aki Cadizból jött. Nagyon szakszerűen és vigyázva emelték ki a vízből a hajót. Megtörtént az átvizsgálás: semmi nem látszik rajta, nem tudják megmondani mi volt a gond, most mindent rendben találtak. Kértünk egy hajómosást is, hátha nyerünk fél-egy csomó sebességet. Elbúcsúztunk Erictől, és elindultunk a Kanári-szigetek felé. Az első másfél órában sok feladatunk volt. Ahogy kiértünk a védett kikötőből, erőteljes hullámok kezdték dobálni a hajót, s közben a sok kikötő kötelet, puffert mind el kellett helyezni biztonságosan a négynapos út idejére. Domi közben az útvonalat tervezte, az időjárás előrejelzést töltötte le, és vezette a hajót. Én időnként leszaladtam, hogy ott is biztonságba helyezzem, ami esetleg még felborulhat, leeshet stb. Közben bőven ebédidő volt már, mindenki éhes lett. Gyorsan szendvicseket készítettünk, hogy erőre kapjunk, és folytattuk a munkát. Közben, ha kinéztünk, balra Afrika partjait láttuk a fehér falú házakkal, háttérben hatalmas hegyekkel. Hideg volt, 23 csomós szél, nagy vitorlával 9-10 csomóval haladtunk (2 csomós áramlat segítségével). Sok hal és delfin ugrált a hajó körül, delfin méretű tonhalak 1-2 méter magasra kiugrottak időnként, ami döbbenetes látvány volt. Katrina és Kati egy fekete uszonyú delfint is láttak. Fél hétkor elértük Afrika Északnyugati csücskét, Cap Spartelt. Közepesen nagy hajóforgalomban jutottunk el a szoros végére. A hullámok ellaposodtak, alig emelkedtek ki, de a fehér tarajok még világítottak a víz tetején. Elszakadt a kötél, amivel a bummot oldalra rögzítettük, kicseréltük egy erősebbre. Este 10 körül csökkent a szél, 16-17 csomóra, az előrejelzés szerint hajnalban le fog állni, és csak délután lesz ismét.
Az első éjszakán az időjárás nagyon barátságos volt. A gyerekek lefektetése után először Katarina volt velem ébren, és másnap hajnalban 1-3 között váltottunk Domival. Katrina lement a kabinjába aludni, mi Domival fent maradtunk a fedélzeten. Jó hasznát vettük a kis hálózsáknak, amit magunkkal hoztunk. Éjszakára mindig leeresztettük az oldalsó falakat (vásznakat), hogy ne ázzunk el teljesen a párától, és a szél sem fújt be így annyira. Amikor olyan távolságban vagyunk a parttól, hogy nem tudnánk már kiúszni, mindig mentőmellényben vagyunk a fedélzeten, és éjszaka, meg hullámosabb időben ki is vagyunk kötve a hajóhoz. A tenger már 22 C-os, induláskor 17 C volt.
Volt egy hatalmas terület a szoros vége felé, ahol nagyon sok fény volt egy vonalban, de nem jelölt semmit a térkép. Igyekeztünk kikerülni, nehogy fennakadjunk valamiben: sötétben nem lehet látni, hogy nincs-e a fények között valami akadály. Nagyjából 2 órát aludtam egy huzamban. Arra ébredtem, hogy fáj a törött lábujjam. Nem tudtam maradéktalanul betartani az orvosi utasításokat – mindig összekötni a mellette lévő lábujjal, és hátul pántos szandált hordani –, de azért igyekeztem. Domi ügyesen állítgatta a vitorlákat, hogy a leggyorsabban és legkényelmesebben tudjunk menni. Minden csupa pára, csöpög a víz mindenről…
Szeptember 9. A tenger legutóbb 26.1 C-os volt, amikor néztem. Boróval tanultam egy kicsit. Majd a lovakkal és ruha csipeszekkel játszottak a gyerekek. Próbálgattuk a hátszelezést, de nem igazán ment. Vagy a vitorlákkal van a baj: code0 + fokvitorla :-/, vagy a szél túl gyenge…
Második éjszaka: tiszta, csillagos az égbolt, a planktonok világítanak a hajó keltette hullámok tetején! Ámulva nézzük az éjszakai ragyogást. Domi aludt először, mi voltunk először őrségben Katrinával. Tizenegy körül motorra kellett váltanunk, nagyon csapkodták, rángatták a hullámok a nagyvitorlát. Zöld fénnyel villogó halász bóják tűntek fel időnként a hajó körül. Kicsit befelhősödött az ég.
Szeptember 10. Nyolc óra körül kisütött a nap, a gyerekek megreggeliztek, Domi lefeküdt aludni az orrkabinba. Délutánra felerősödött a szél, nagyobbak lettek a hullámok, 7-9 csomóval hasítottunk a Code zeroval. Csökkenteni fogjuk a sebességet éjszakára. Fogtunk egy mahi-mahit délután. Estére 25 csomós széllökések és 1-2 méteres hullámok keletkeztek és egész éjjel csapkodták a hajót oldalról. 5-6 mérföldre egy AIS nélküli teherhajó is elment mellettünk meglepetésként, de a radar térképen szerencsére látszott. A csillagok és a Hold is világítottak nekünk éjjel.
Szeptember 11. Jó irányból fúj a szél, kurtított vitorlákkal dülöngélve szánkázunk a hullámokon. Igencsak kellemetlen. Megint felhős az idő, csak egy-egy foltban látszik az ég. Vitorlákat cseréltünk: behúztuk a nagyvitorlát és a jib vitorlát, code zeroval, 6-7 csomóval megyünk. Az ebéd kuszkusz volt aszalt szilvás szalonnás csirkemell falatokkal. Átsejlik a felhőkön a nap, délelőtt néha kisütött. Délután 17-18 csomós szél fújt 113 fokról, a hajó 7 csomóval szelte a hullámokat. Este megint lehűlt a levegő, előkerült a kabát és a sapka is, meg a második nadrág…
Szeptember 12. Még 35 tengeri mérföld van hátra a célig. Felhős az idő, alig hullámzik a tenger, 13 csomós szél fúj 130 fokról. Kihúztuk a Code0-t és az orrvitorlát kétoldalra, 6 csomóval haladunk. Föld a láthatáron!!! Juhúúú! Már messziről látszik, hogy homok borítja a szigetet, sárga csík húzódik a part mentén. A háttérben barna vulkanikus kúpok emelkednek, az egész sziget kopár, fák sem nőnek rajta. Ahogy beértünk a szorosba La Gracioca és Lanzarotte szigete közé, jobboldalt feltűntek egy település hófehér házai egy kis kikötővel. Mögötte pedig a Playa Francesa öböl látszott, ahol már 8-10 hajó horgonyzott. Első pillantásra is varázslatosnak látszott ez a sziget. Kerestünk egy kényelmes helyet, és letettük a horgonyt. Hurrá, itt vagyunk a Kanári-szigeteknél!!! Este hét körül fejeztük be a kitámasztó rudak és egyéb felszerelések elpakolását. Leengedtük a bocit, és kimentünk vele a partra. A gyerekek futkározva kezdték felfedezni az új világot, alig tudtuk követni őket a homokdűnék között. Hatalmas vulkanikus fekete szikladarabok hevernek a sárga homokos parton; különleges energiát sugároznak. Kicsit még sétáltunk a naplemente fényében, aztán visszatértünk a hajóra vacsorázni, és pihenni, újra ágyban alhattunk! Már első este megállapítottuk, hogy olyan nyugodt ez a horgonyzóhely, mintha a szárazföldön lennénk egy házban vagy legalábbis egy nagyon védett kikötőben.
